A Devils MC 1992-ben rendezte az első nyitott motorosbuliját Újszilváson. Az első, szinte csak szájhagyomány útján terjedő bulira 500 motoros érkezett, és töltött együtt egy felejthetetlen hétvégét. Ez az esemény, helyszín a következő években alapot adott sok azóta is tartó kapcsolatnak, barátságnak, klubok, közösségek kialakulásának.
A rendezvény hamar kinőtte magát, és Közép-Európa egyik legnagyobb nemzetközi motorostalálkozójává vált. A rendezvény méretére jellemző, hogy 10 hektárt foglalt el a pusztából a tábor, és a hozzá tartozó parkoló.
Közben a Devils MC fejlesztette az eleinte „puszta” területet. 2000 fát ültettünk el, ami mára a környék egyik legszebb erdős, ligetes környezetévé varázsolta a helyszínt. Emelett egy 1500m2-es tó, szigettel, egy hasonló méretű domb, egy mászható várkapu, elhunyt motorosok szobor emlékműve, állandó színpad, és jó néhány további különlegesség kialakítását sikerült megvalósítani.
A 17 év leforgása alatt a találkozón olyan zenekarok léptek fel, mint a Tankcsapda, az Irigy Hónaljmirigy, Deák Bill Gyula, Kárpátia, Karthago, Eurosmith (I), Beatrice, Hammerschmitt (D), illetve komplett színházi előadások, mint pl. az István a Király.
2008-ban klubunk fájdalmas döntést hozott. Az évente visszatérő sorozatos időjárási anomáliák, a látogatói létszám csökkenése, az Abonyi út építésével (fasorkivágás) járó nehézségek, valamint a tagok életének alakulása miatt nem rendeztünk több nyári motorosbulit.
A legnagyobb előkészítő, és lebonyolító munkát igénylő, és egyben legkockázatosabb rendezvényünket a lelkünkben ugyan nap, mint nap felelevenítjük, de a legendát lezártnak tekintjük.
Petrányi Csaba polgármester úrnak, és elődjének, Fehér Tibornak köszönjük a segítségét! A segítőkész faluval, önkormányzattal, sajnos a jövőben már többet nem töltünk együtt évente egy kemény, de nagyon szép hetet.
Döntésünkkel egy fontos dologban előrébb léphettünk. A Devils MC elkötelezett abban, hogy a hazai motorépítők magyar és nemzetközi ismertségét, valamint az építéssel kapcsolatos kultúrát segítse. Erről szól rendezvényünk, a Devils Motor Show, az autókkal összevont nevén: EMAT. Erre a tavaszi rendezvényünkre most már jobban koncentrálhatunk, és az eredmények egész jól alakulnak.